2016. szept.
05
05
Kategória: helyi hirek - Közzétette: admin
szerző: Fábián László
A példamutatóan rendbetett régi református temetőben áll- igaz kissé ferdén – városunk eddigi legrégebbi síremléke. Korábban még úgy véltem, hogy az út mellett lévő Uray Károly - féle, klasszicista stílusú kőépítmény a legkorábbi, 1858-ból, ám mint kiderült van tőle idősebb is.
Mielőtt megnéznénk közelebbről is ezt a kisméretű, szerény sírkövet, tekintsük át a csengeri reformátusok, illetve az ezt megelőző évszázadokban meghalt csengeriek temetkezési helyét. Mint tudjuk, a kereszténység felvétele után csak a templomok köré – a megszentelt földbe lehetett temetkezni, így rendelkezett Szent István királyunk. Tehát a csengeri templom köré, a cinterembe már az 1300-as évek közepétől temetkeztek eleink, a reformációt követően természetesen a reformátusok is. Adatok szerint Csengerben 1740 után már a város akkori végén, a Halommal szemben nyitottak temetőt, mert így parancsolta Mária Terézia közegészségügyi okokra hivatkozva, ám belejátszhatott ebbe az 1739-43 közötti pestisjárvány is.
Az ősi cinterem a mainál némileg nagyobb volt, a mai Hősök tere felé öblösödött ki, amint ezt az 1782-85-ös I. Katonai Felmérés térképén látható. Bizonyítja ezt, hogy a templom előtti járdánál, amikor a villanyoszlop alapját, illetve a telefonkábel szerelőaknáját ásták, bizony emberi csontok kerültek elő
. A templom kertje, a cinterem minden négyzetmétere szakrális helynek minősül, ahol a csengeri ősök alusszák örök álmukat évszázadok óta, megbolygatni őket szentségtörés lenne.
Nos, ez a temetkezési hely szűnt meg 1740 körül, s került ki a temető a város akkori északnyugati végére, a Halommal szembe, ahová egészen az 1960-as évek végéig temetkeztek a reformátusok, és mögötte „a Pápista és Oláh Atyafiak”- ahogy 1799-ben írták- temetője volt. Igaz tudunk más megnyitott temetőkezdeményekről, például a Tót (Rákóczi) utcairól is, és a mai köztemetőbe is temetkeztek az 1800-as évek végén.
E kis kitérők után kanyarodjunk vissza a címben említett sírkőhöz, mely mészkőből készült, hosszúkás, felül ívelt formájú. A keretelt mezőben fönt egy leveles ágmotívum látható, alatta a vésett szöveget olvashatjuk:
Már csak azt kellene kideríteni, ki is volt ez a szegény, fiatalon elhunyt ifjú? Nem is oly nehéz, hiszen Molnár József, az egyik hozzám intézett levelében ír róla. Ez az Ungi Menyhért, Kása Dánielnek, a Teleky-család csengeri tiszttartójának volt a sógora, aki a Telekyek 1801-ben épült ispánlakásában lakott, mely később a református parókia lett, az 1850-es években. Szegény sógor, Viski Ungi Menyhért ide jött valószínű látogatóba, vagy gyógyulni, hiszen tüdőbeteg volt. A halál, itt Csengerben érte 1839. december 15-én, az egyházi anyakönyv szerint „tüdő senyv” végzett vele. December 17-én temették, „kettős papi beszéddel”. Sírköve majd csak egy évre lett készen 1840. november 5-én, s azóta áll – ha kissé megdőlve már – a régi csengeri temetőben.
Ide, Csengerbe jött tehát meghalni a 22 éves ifjú s alussza örök álmát a csengeri temetőben. El kellene gondolkodni azon, hogy városunknak meg kellene óvni, gondozni, konzerválni ezeket a többszáz éves síremlékeket, nem beszélve az egyre fogyatkozó régi fejfákról, ezáltal őseink emlékét ápolni, mely mondhatni, kötelessége az utódoknak.
A példamutatóan rendbetett régi református temetőben áll- igaz kissé ferdén – városunk eddigi legrégebbi síremléke. Korábban még úgy véltem, hogy az út mellett lévő Uray Károly - féle, klasszicista stílusú kőépítmény a legkorábbi, 1858-ból, ám mint kiderült van tőle idősebb is.
Mielőtt megnéznénk közelebbről is ezt a kisméretű, szerény sírkövet, tekintsük át a csengeri reformátusok, illetve az ezt megelőző évszázadokban meghalt csengeriek temetkezési helyét. Mint tudjuk, a kereszténység felvétele után csak a templomok köré – a megszentelt földbe lehetett temetkezni, így rendelkezett Szent István királyunk. Tehát a csengeri templom köré, a cinterembe már az 1300-as évek közepétől temetkeztek eleink, a reformációt követően természetesen a reformátusok is. Adatok szerint Csengerben 1740 után már a város akkori végén, a Halommal szemben nyitottak temetőt, mert így parancsolta Mária Terézia közegészségügyi okokra hivatkozva, ám belejátszhatott ebbe az 1739-43 közötti pestisjárvány is.
Az ősi cinterem a mainál némileg nagyobb volt, a mai Hősök tere felé öblösödött ki, amint ezt az 1782-85-ös I. Katonai Felmérés térképén látható. Bizonyítja ezt, hogy a templom előtti járdánál, amikor a villanyoszlop alapját, illetve a telefonkábel szerelőaknáját ásták, bizony emberi csontok kerültek elő
. A templom kertje, a cinterem minden négyzetmétere szakrális helynek minősül, ahol a csengeri ősök alusszák örök álmukat évszázadok óta, megbolygatni őket szentségtörés lenne.
Nos, ez a temetkezési hely szűnt meg 1740 körül, s került ki a temető a város akkori északnyugati végére, a Halommal szembe, ahová egészen az 1960-as évek végéig temetkeztek a reformátusok, és mögötte „a Pápista és Oláh Atyafiak”- ahogy 1799-ben írták- temetője volt. Igaz tudunk más megnyitott temetőkezdeményekről, például a Tót (Rákóczi) utcairól is, és a mai köztemetőbe is temetkeztek az 1800-as évek végén.
E kis kitérők után kanyarodjunk vissza a címben említett sírkőhöz, mely mészkőből készült, hosszúkás, felül ívelt formájú. A keretelt mezőben fönt egy leveles ágmotívum látható, alatta a vésett szöveget olvashatjuk:
Itt nyugszik
távol honától
Viski Nemes Ungi
Menyhért, ki hat
éveken át az erény
teljes pálya koszo
ruért fáradva élte
tavaszának 22-dikét
alig érve porait
nyugtatja a csengeri temető
1840. No. 5.
távol honától
Viski Nemes Ungi
Menyhért, ki hat
éveken át az erény
teljes pálya koszo
ruért fáradva élte
tavaszának 22-dikét
alig érve porait
nyugtatja a csengeri temető
1840. No. 5.
Már csak azt kellene kideríteni, ki is volt ez a szegény, fiatalon elhunyt ifjú? Nem is oly nehéz, hiszen Molnár József, az egyik hozzám intézett levelében ír róla. Ez az Ungi Menyhért, Kása Dánielnek, a Teleky-család csengeri tiszttartójának volt a sógora, aki a Telekyek 1801-ben épült ispánlakásában lakott, mely később a református parókia lett, az 1850-es években. Szegény sógor, Viski Ungi Menyhért ide jött valószínű látogatóba, vagy gyógyulni, hiszen tüdőbeteg volt. A halál, itt Csengerben érte 1839. december 15-én, az egyházi anyakönyv szerint „tüdő senyv” végzett vele. December 17-én temették, „kettős papi beszéddel”. Sírköve majd csak egy évre lett készen 1840. november 5-én, s azóta áll – ha kissé megdőlve már – a régi csengeri temetőben.
Ide, Csengerbe jött tehát meghalni a 22 éves ifjú s alussza örök álmát a csengeri temetőben. El kellene gondolkodni azon, hogy városunknak meg kellene óvni, gondozni, konzerválni ezeket a többszáz éves síremlékeket, nem beszélve az egyre fogyatkozó régi fejfákról, ezáltal őseink emlékét ápolni, mely mondhatni, kötelessége az utódoknak.
(cshm-fl)