szerző: Fábián László

A példamutatóan rendbetett régi református temetőben áll- igaz kissé ferdén – városunk eddigi legrégebbi síremléke. Korábban még úgy véltem, hogy az út mellett lévő Uray Károly - féle, klasszicista stílusú kőépítmény a legkorábbi, 1858-ból, ám mint kiderült van tőle idősebb is.
Mielőtt megnéznénk közelebbről is ezt a kisméretű, szerény sírkövet, tekintsük át a csengeri reformátusok, illetve az ezt megelőző évszázadokban meghalt csengeriek temetkezési helyét. Mint tudjuk, a kereszténység felvétele után csak a templomok köré – a megszentelt földbe lehetett temetkezni, így rendelkezett Szent István királyunk. Tehát a csengeri templom köré, a cinterembe már az 1300-as évek közepétől temetkeztek eleink, a reformációt követően természetesen a reformátusok is. Adatok szerint Csengerben 1740 után már a város akkori végén, a Halommal szemben nyitottak temetőt, mert így parancsolta Mária Terézia közegészségügyi okokra hivatkozva, ám belejátszhatott ebbe az 1739-43 közötti pestisjárvány is.

Az ősi cinterem a mainál némileg nagyobb volt, a mai Hősök tere felé öblösödött ki, amint ezt az 1782-85-ös I. Katonai Felmérés térképén látható. Bizonyítja ezt, hogy a templom előtti járdánál, amikor a villanyoszlop alapját, illetve a telefonkábel szerelőaknáját ásták, bizony emberi csontok kerültek elő

. A templom kertje, a cinterem minden négyzetmétere szakrális helynek minősül, ahol a csengeri ősök alusszák örök álmukat évszázadok óta, megbolygatni őket szentségtörés lenne.

Nos, ez a temetkezési hely szűnt meg 1740 körül, s került ki a temető a város akkori északnyugati végére, a Halommal szembe, ahová egészen az 1960-as évek végéig temetkeztek a reformátusok, és mögötte „a Pápista és Oláh Atyafiak”- ahogy 1799-ben írták- temetője volt. Igaz tudunk más megnyitott temetőkezdeményekről, például a Tót (Rákóczi) utcairól is, és a mai köztemetőbe is temetkeztek az 1800-as évek végén.
E kis kitérők után kanyarodjunk vissza a címben említett sírkőhöz, mely mészkőből készült, hosszúkás, felül ívelt formájú. A keretelt mezőben fönt egy leveles ágmotívum látható, alatta a vésett szöveget olvashatjuk:



Már csak azt kellene kideríteni, ki is volt ez a szegény, fiatalon elhunyt ifjú? Nem is oly nehéz, hiszen Molnár József, az egyik hozzám intézett levelében ír róla. Ez az Ungi Menyhért, Kása Dánielnek, a Teleky-család csengeri tiszttartójának volt a sógora, aki a Telekyek 1801-ben épült ispánlakásában lakott, mely később a református parókia lett, az 1850-es években. Szegény sógor, Viski Ungi Menyhért ide jött valószínű látogatóba, vagy gyógyulni, hiszen tüdőbeteg volt. A halál, itt Csengerben érte 1839. december 15-én, az egyházi anyakönyv szerint „tüdő senyv” végzett vele. December 17-én temették, „kettős papi beszéddel”. Sírköve majd csak egy évre lett készen 1840. november 5-én, s azóta áll – ha kissé megdőlve már – a régi csengeri temetőben.

Ide, Csengerbe jött tehát meghalni a 22 éves ifjú s alussza örök álmát a csengeri temetőben. El kellene gondolkodni azon, hogy városunknak meg kellene óvni, gondozni, konzerválni ezeket a többszáz éves síremlékeket, nem beszélve az egyre fogyatkozó régi fejfákról, ezáltal őseink emlékét ápolni, mely mondhatni, kötelessége az utódoknak.

Dr. Varga Béla mátészalkai fül-orr-gégész főorvos ,,Nigériai pillanatok" című egzotikus fénykép-gyűjteményéből nyílt kiállítás, mely előreláthatóan augusztus 18-ig látogatható.

szerző: Fábián László

A csengeri zsidóságról első emlékezések az 1700-as évek közepétől vannak. A csengeri izraelita hitközség alapszabályait 1765-ben készítette el az első rabbi, mely bizonyítja, hogy Csengerben már akkor is már élt zsidóság, sőt az I. katonai Felmérés szöveges részében 1785-ben, már jelentős objektumok között a zsinagógát és ehhez tartozó különböző kisebb épületeket (fürdő,stb.) említ. Ha már ezen épületek állottak, akkor bizony szépszámú hitközségnek kellett azokat fenntartania. Temetőjük is már az 1700-as évek közepétől megvolt, mert a második rabbit, Spitz Mózest már ott helyezték örök nyugalomra.



A csengeri zsidóság első generációja nagy valószínűség szerint Cseh és Morvaországból származott, mert gróf Károlyi Sándor a Szatmár vármegyei falvakba –többek között Csengerbe is ekkor telepített zsidókat.
Az 1800-as ével elején újabb, immár Galiciából való beáramlás történt. A csengeri korabeli jegyzőkönyvekből, mely 1804-től indul, már név szerint is ismerjük az itteni zsidó lakosok nagy részét, például Lévi József árendást, Jakob gombkötőt, Berkovics Sámuel, Kauffmann Ábrahám és Kajzer József sahtert, de lehetne folytatni a sort. Ebben az időben ingatlant nem szerezhettek még, csak bérelt házakban, házrészekben laktak. Megélhetésüket főleg a földesúri haszonbérletekből- regálékból, kisebb iparűzésből és kereskedelemből fedezték. A zsidó iparosok olyan mesterségekkel foglalkoztak, melyek Csengerben újnak számítottak. A hitközség anyagi és számbeli gyarapodása lehetővé tette, hogy az eddig magánházban lévő kicsiny imaházuk helyett megépítsék 1820-ban (más források szerint 1832-ben) Szatmár megye egyik legnagyobb és legszebb zsinagógáját. Ez idő tájt a Spitz család tagjai töltötték be a rabbi állást.

A 19. század végén, de legfőként a 20. század elején Csenger központjában egymást érték a zsidó kereskedők boltjai, és lakóházai. Mondhatni a központ –azaz a Piac –kisvárosias küllemét ezek a soros, zárt beépítésű épületek adták meg, mely máig is megkülönbözeti a környékbeli, akár nagyobb településektől is. Az egyre népesedő hitközség 1886-ban 6 osztályos elemi iskolát állíttatott fel. Ez az első években egy magánlakásban működött, de néhány év múlva a gazdag hitközségi tagok által felajánlott összegekből, és kormánysegélyből a zsinagóga melletti telken megépült egy korszerű, három tantermes iskola. Első tanítói Kaszavitz Miksa és felesége voltak, akik mindketten kiváló pedagógusok voltak.

A XX. század elején a csengeri zsidók elitje már jelen van a helyi önkormányzatban is, a társadalmi-gazdasági és társasági élet meghatározó alakjai kerültek ki közülük. Csengerbe volt nyomda, (Satin.nyomda) ékszerüzlet, három szálloda, rengeteg kis üzlet, gőzmalom, két szódavízüzem –melyek a zsidó polgáraink szorgalmát és hozzáértését bizonyították. Csenger gyógyszertára- mely az elsők között létesült Szatmár megyében – Klein Rezső tulajdonában volt. A kisváros orvosai között találjuk dr. Kaszavitz Lászlót és dr. Mayer Áron is, állatorvosa dr. Gergely Antal volt. Működött egy Zsidó Nőegylet és több jótékony alapítvány.



Jelenleg Csengerben nincs zsidó lakos, 1944 tavaszán Mátészalkára deportálták a több mint félezer főnyi helyi zsidóságot, melynek legnagyobb része a haláltáborokban pusztult el. Sajnos a zsinagógát az 1950-es évek végén az Országos Izraelita Iroda elkótyavetyélte, s lebontották. Emléküket a ma is álló, gondozott Zsidó Temető őrzi, ahol több nagytekintélyű zsidó rabbi, a nemzetközileg is ismert Jungreisz- rabbidinasztia tagjai vannak eltemetve.
Csenger és a környező falvak zsidóinak életben maradt tagjai közül kb. 70 család él Izraelben és kb. ugyanannyian élnek szétszóródva a világ országaiban, Európa, Amerika és Ausztrália földrészein.

(muzeum-csenger)